Egy szerdai napon születtem abban az évben, amikor Michael Jackson és a Police uralták a lemezeladási listákat, a Microsoft bemutatta a számítógépes egeret és vele együtt a Word névre keresztelt programját, a McDonald’s pedig a McNugget termékét.
Ebben az időszakban felnőni Magyarországon olyan élmény, amit minden jövőbeli időutazónak csak ajánlani tudok. Hatévesen megtanulni a dotáció szót jó felkészítés arra, hogy az elkövetkező két évtizedben több alkalommal a szüleiddel együtt fogod tanácstalanul kapkodni a fejed figyelve mekkorát fordult a világ.
Szerencsére szép fokozatosan: először megjelent még egy fajta joghurt a Fauna mellett a Nyitra ABC polcán, majd jöttek az importárukkal tömött szupermarketek, a „csókolom-Ádám-vagyok-Bálint-otthon-van?”-típusú kínos beszélgetéseket végre kiváltó mobiltelefonok, és a kíváncsiságomat és ekszhibicionizmusomat egy füst alatt kielégítő webkettő. Szerencsésnek tartom magam, hogy kellően korán léptem be ebbe a folyamatba, hogy lássam a kezdetét, és kellően későn, hogy még az egészet úgy ahogy értsem, és önállóan megtanuljam használni.
Nagyjából az ámuldozással és az ezt jobban elősegítő társadalmilag fontosnak ítélt ismeretek megszerzésével, valamint szekszualitásom (tizenhat éves koromban csókolóztam először, szüzességemet pedig pár hétre rá, már tizenhét éves koromban vesztettem el ugyanazzal a lánnyal, és szeretem azt gondolni, hogy ugyanazon a napon, ami a szerda volt, és valószínűleg ezért gondolhattam ilyen sorsszerűnek és örökké tartónak szerelmünket a nyilvánvaló összeférhetetlenség ellenére) és az alkoholmámor (tizennyolc évesen voltam először részeg, valószínűleg nem egy szerdai napon, mert annyira nem kellemes élmény - gyerekek, jegyezzétek meg: az alkohol sohasem megoldás) felfedezésével telt első tizenkilenc évem. Akkor vettem először a kezembe könyvet önszántamból és őszinte kíváncsiságból. Jack Kerouac: Úton. Nem sokra rá az út mellett álltam stoppolva egy barátommal Párizs felé. Pénz nélkül. Télen. Emlékszem olyan hideg volt, hogy cicanadrágot vettünk a farmer alá. Az első osztrák faluból (sajnos van magyar neve: Kismarton) fordultunk vissza a fagyhaláltól tartva, ezzel a baráti körünkben az elkövetkező hónapokra szolgáltatva egy számunkra igen kínos, őket azonban rendkívül szórakoztató, bármilyen unalmas pillanatban ellőhető poént Párizsról.
Ha csajozós útikalandokkal nem is, az irodalom szeretetével mindenképp gazdagodtam. Egyenes út vitt tovább J. D. Salinger, George Orwell, Gabriel García Márquez, Jorge Luis Borges, Jorge Amado, Douglas Adams, Kurt Vonnegut és Alessandro Baricco felé, hogy csak a kedvenceimet említsem.
Furcsamód mégis egészen más területen, közgazdász, idegenforgalmi és szálloda szakon szereztem diplomát. Valójában tapasztalatlanságom táplálta a félelmemet, hogy örökre kicsúszok az időből, ha halasztok egy évet azért, hogy felvegyenek egy másik szakra, ahol azt tanulnám ami érdekel. Így a közgazdász szakot soha nem adtam fel, viszont iskoláimat váltogattam, mert a tanárok gondolkodásmódja nem egyezett az enyémmel. A harmadik intézménnyel, a Veszprémi Egyetemmel voltam elégedett annyira, hogy ott, végül is egy év csúszással, de befejezzem a tanulmányaimat. A szakma iránti elkötelezettségemet mutatja, hogy nem vettem részt a diplomaosztómon. Sokkal kevésbé ünnepélyes körülmények között jutottam hozzá: elbuszoztam Veszprémbe, és elkértem a Tanulmányi Osztályos hölgytől, hátha még megvan. A biztonság kedvéért egy szerdai napon azt hiszem. Megvolt, azóta is megvan, soha nem volt rá kíváncsi senki. Nem nehéz kitalálni, hogy a kötelező szakmai gyakorlatot leszámítva soha nem dolgoztam a turizmusban. A főiskola alatt azonban dolgozott bennem a vágy az irodalom és a nyelvek tanulása iránt, rengeteget olvastam, megtanultam az angol mellett olaszul, valamennyire portugálul, és nyertem egy-két egyetemi novellafordító pályázatot.
2006 óta külföldön és Magyarországon dolgozom, többnyire ügyfélszolgálati pozícióban multinacionális vállalatoknál, ahol tudom érvényesíteni nyelvtudásom és emberközeliségem.
Szeretem a felelőtlen szórakozást, az ütőhangszeres zenét (aminek élvezésében barátaim szerint sokkal jobb vagyok, mint űzésében, így még nem vittem nagyobb közönség elé), a Balatont, nem vetem meg a jó bort (fröccsként a többit sem), könnyen esek szerelembe és rendületlenül bízom a szerdákban.
